hirdetés
hirdetés
2020. május. 28., csütörtök - Emil, Csanád.
hirdetés

Drágább gyógyszer, rosszabb beteg-együttműködés

A drága gyógyszerek és a krónikus betegségek terápiájában tartósan alkalmazandó preventív szerek rendelése esetén a leggyakoribb, hogy a beteg nem működik együtt kezelőorvosával. Az adherencia szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a  térítési díjak és támogatási kulcsok meghatározásánál az egészségpolitika hová és miként nyúl. A látszólagos pénzügyi megtakarítás dacára az intézkedéseknek súlyos közvetett költségei lehetnek.

hirdetés

Az újonnan rendelt gyógyszerek közel egyharmadát nem váltják ki a betegek – derül ki egy kanadai tanulmányból, amely a terápiás együttműködés alapvető hiányának gyakoriságát és a jelenség hátterében álló tényezőket volt hivatott feltárni. Az Annals of Internal Medicine című folyóirat legújabb számában közzétett prospektív vizsgálat Quebec 131 alapellátási praxisának 15 961 betegére terjedt ki 2006 és 2009 között. A kutatók az alapellátási rendszer elektronikus nyilvántartását a betegbiztosító adataival összevetve tájékozódtak arról, sor került-e az újonnan előírt gyógyszerek kiváltására. A terápiás együttműködés alapvető hiányát akkor állapították meg, ha az újonnan rendelt szert 9 hónapon belül sem váltotta ki a beteg.

A patikáig sem jutnak el...

A követés alatt hozzávetőlegesen 37 és fél ezer új gyógyszerrendelésre került sor a vizsgált populációban, a recepteknek azonban mindössze kétharmadát váltották ki. A primer nonadherencia a gyógyszeres terápiára újonnan beállítandó betegek körében bizonyult a leggyakoribb jelenségnek (34 százalék); legritkábban a már kezelés alatt álló, az új recepttel csupán ugyanazon gyógyszercsoport más tagjára átállítandó betegek körében fordult elő (12 százalék).

A legnagyobb valószínűséggel az antibiotikum-receptek kerültek kiváltásra. A terápiás együttműködés hiányának gyógyszerspecifikus előrejelzői között szerepelt a nagy gyógyszerköltség (az antibiotikumok árához képest a felső kvartilisbe eső térítési díj) és a készítmény jellege. Legkisebb arányban a bőrgyógyászati és a gasztrointesztinális betegségek kezelésére szolgáló patikaszereket, valamint a vegetatív idegrendszerre ható gyógyszereket váltották ki a betegek. Ez utóbbiak körében azokra kell gondolni, amelyeket bizonyos krónikus betegségekben (például iszkémiás szívbetegség) preventív céllal rendelték az orvosok.

Nagyobb eséllyel működtek együtt a kezelőorvossal – azaz váltották ki a rendelt gyógyszert – (1) az idősebbek, (2) azok az alacsonyabb jövedelműek, akiknek a társadalombiztosítás teljes egészében megtérítette a gyógyszerköltségüket, továbbá (3) azok, akik rendszeresen találkoztak a gyógyszert felíró szakemberrel. Ezzel szemben a beteg által fizetendő térítési díj nagyobb összege, a közelmúltbeli kórházi ápolás és a súlyosabb kísérőbetegségek a nonadherencia nagyobb kockázatával mutattak kapcsolatot.

Noha a vizsgálatban nem tudtak kitérni annak feltárására, hogy a betegek részéről milyen megfontolások indokolták a gyógyszerkiváltás elmaradását vagy milyen egyéb klinikai jellemzők befolyásolták, hogy a beteg elkezdte-e szedni az újonnan rendelt gyógyszert vagy sem, a kutatók véleménye szerint megállapításaik jól tükrözik a primer nonadherencia problematikájának jelentőségét. Fontosnak tartják a jelenség hátterében álló betegspecifikus tényezők további feltárását, és annak jövőbeli tanulmányozását, hogyan hat ki a terápiás együttműködés hiánya a beteg egészségi állapotának alakulására, a halálozásra és az egészségügyi ellátás igénybevételére. Példaként említik a krónikus betegségeket, amelyek jelentős része jól kezelhető a rendelkezésünkre álló gyógyszerekkel, az optimális terápia mégsem biztosított. Ennek egyik oka a hosszú távú kezelések esetén gyakori nonadherencia, ami a sürgősségi ellátás gyakoribbá válását és az egészségügyi költségek számottevő növekedését vonja maga után – magyarázza a vizsgálat egyik szerzője. Emellett – teszi hozzá – a preventív kezelések alkalmazása is elmarad a kívánatostól (ilyen például az inhalációs szteroidok alkalmazása az asztma exacerbációinak kivédésére), ami elsősorban az orvosok rovására írható.

A térítési díj is rizikófaktor 

A gyógyszer ára – több közforgalmú gyógyszertári gyógyszerész szerint – hazánkban is döntő tényező a receptkiváltások során. Az Adherencia Tudástár 3. részében már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Dankó Dávid, gyógyszeripari szakértő szerint  az adherenciával kapcsolatban ellentmondásos a térítési díj szerepe is, amire sokan és sokszor hivatkoznak. A térítési díj hirtelen megnövekedése rontani fogja a beteg-együttműködést akkor, ha a beteg gyógyszerköltsége ezáltal kívül kerül azon az árrugalmatlan tartományon, amelyen belül az árváltozásokra a betegek a piackutatási eredmények alapján semmilyen lényeges reakciót nem mutatnak. A kismértékű térítésidíjváltozásoknak a beteg-együttműködésre gyakorolt hatása azonban nem szignifikáns. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a térítési díjak és támogatási kulcsok meghatározásánál az egészségpolitika hová és miként nyúl: míg egyes intézkedések semmilyen kárt nem okoznak, a fűnyíróelven történő támogatáscsökkentésnek a látszólagos pénzügyi megtakarítás dacára súlyos közvetett költségei lehetnek.

Éppen ezért e tekintetben megoldást jelenthet, ha az orvos hozzávetőlegesen ismeri és mérlegeli a beteg anyagi lehetőségeit, és a terápia várható költségeiről egyeztet is páciensével a gyógyszerrendelés során. Növelheti a terápiás együttműködés esélyét, ha a beteg pontos tájékoztatást kap a kezelés céljáról és a gyógyszerszedés elmaradásának lehetséges következményeiről, valamint, ha az orvos fokozott figyelmet fordít a krónikus betegség(ek)ben szenvedő pácienseire.

Az orvos és gyógyszerész szerepe meghatározó az adherencia fenntartásában. Kiemelten lényeges a kezelés vagy konzultáció személyessége, megfelelő időtartama. Fontos szerepet játszanak azok a rituálék és külsőségek, amelyek az orvosba vagy gyógyszerészbe vetett bizalmat erősítik. Az egymásnak ellentmondó orvosi utasítások (pl. háziorvos és szakorvos között), a helytelenül megfogalmazott – túl puha vagy éppenséggel túl kemény – üzenetek nagyon nagy károkat okozhatnak, éppúgy mint az, ha a beteg bármilyen módon azzal szembesül, hogy az orvos által adott információk (pl. a gyógyszer árára, kiadhatóságára vonatkozóan) tévesnek bizonyulnak. Ha a páciens az orvos/gyógyszerész kommunikációs melléfogásai hatására odáig jut, hogy szakmai felkészületlenséget gyanít, úgy az utasítások követésének esélye vajmi csekély.

 

Dr. B. D.
a szerző cikkei

(forrás: PharmaOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés