hirdetés
hirdetés

Dacból gyógyszerész

Csupor Dezső gyógyszerész, református presbiter, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Karának dékánhelyettese, háromgyermekes édesapa a reformatus.hu interjúalanya.

hirdetés

– Hogyan lett gyógyszerész?

– Édesapám gyógyszerész, édesanyám orvos, kisgyerekként jártam gyógyszertárban, részt vettem a munkában, de nem ez vezetett a pályára. Sőt, inkább azt mondták, hogy meg kell gondolni. Viszont gimnazista koromra a biológia és a kémia érdekelt. Egy dologra jól emlékszem: gimnáziumi tanárom megkérdezte, ki merre megy tovább, mondtam, hogy én gyógyszerésznek, erre azt felelte, „téged orvosnak is simán felvennének”. Ez tinédzserkori dacot ébresztett bennem, akkortól világos volt, hogy gyógyszerész leszek.

– Sértette, hogy „B” kategóriás szakterületnek állítják be édesapja foglalkozását?

– Zavar az ilyen kategorizálás. Egyik szakma sincs a másik fölött. Viszont lökést adott, meg akartam mutatni, hogy értelmes dolog. (...)

– Honnan van korábbi emléke, gyógyszertárból vagy templomból?

– Korai emlék ez is, az is: apai nagyapám és dédnagyapám is református presbiterek voltak, gyermekkoromban édesapám szülőfalujában, Szentgericén abba a tempomba jártam, amelynek padjaiban valamikor őseim ültek. Ez még a gyermeki hit volt, aminek nincsen mélysége, de az egyházi életet kisgyermekként megismertem. A hitem igaz mélységét a kecskeméti református gimnázium hozta el, ahol nagyon jó közegbe kerültem, nagyon jó hittantanárom volt – ez hozta a megtérést. (...)

– A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság gyógynövény szakosztályának elnöke. Munkájában népi gyógymódokat igazolnak és cáfolnak.

– Igen, ez nagyon érdekel. Ami tényleg jó, arról megállapítani, hogy milyen dózisban, mennyi ideig célszerű adni, más gyógyhatásúnak hitt növényről kideríteni, hogy nem jó semmire vagy kifejezetten veszélyes. Sokszor félreértik, ha rossz hírt közlünk, azt hiszik, ez gyógynövényellenesség. Pedig mi csak azt próbáljuk kigyomlálni, ami nem odavaló. Azt felejtsük el! Hosszú távon így maradhat fenn a gyógynövények hitelessége. Mégis sokan azt látják, hogy ez is csak egy gyógyszerész, biztosan a gyógyszeripar képviselője. Megszűnik a vita, ha azt gondolják, hogy a mögött, amit mondok, ipari érdek áll, mert nem feltételezik, hogy szakmai meggyőződés. Szerencsére az egyetemen szabadon beszélhetünk és dolgozhatunk, a meggyőződésünk szerint. (...)

A teljes interjú

(forrás: reformatus.hu)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés