hirdetés
hirdetés

Interjú Brázay Andréval, a Generikus Gyógyszergyártók Egyesületének elnökével

„Azt hiszik, rosszindulatú vagyok, pedig csak tapasztalt”

Miközben az innovatív és a magyarországi gyógyszergyártókat tömörítő szövetség tagjai időről időre megnyilvánulnak, a kormány intézkedéseivel kapcsolatban megfogalmazzák véleményüket, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete nem, vagy csak nagyon elvétve szólal meg. Márpedig lenne miről beszélni, hiszen egy nemrégiben publikált tanulmány szerint, megfelelő generikus ösztönző programokkal 2007–2020 között összesen 11,8–33,4 milliárd euró közötti megtakarítást lehetne elérni 8 európai országban. A generikus termékeket gyártó és forgalmazó piac sajátosságairól és a cégek lehetőségeiről Brázay Andrét, az egyesület elnökét kérdeztük.

hirdetés

– Ritkán szólalnak meg, pedig gondolom, lenne mondanivalójuk, hiszen a vaklicit például leginkább önöket sújtja. Mi az oka ennek?

– Szerintem nincs Magyarországon olyan ember, aki olyan sok egészségügyi rendszerben  dolgozott volna, mint én: Brazíliában,  Mexikóban, Csehországban, Ukrajnában, Vietnamban, Kolumbiában is dolgoztam. Sok tapasztalattal rendelkezem, mindemellett  szerencsém van, hiszen anyacégem, a Novartis hihetetlen mennyiségű információt „zúdít” rám, így pontosan tisztában vagyok a különböző országokban zajló folyamatokkal. Személyes találkozások alkalmával elmondom, hogy bizonyos intézkedéseknek mi lesz a hatásuk, miként reagálnak majd a cégek egy-egy kormányzati intézkedésre – ezt az emberek egy része nem hiszi el, szidni kezd. Azt hiszik, rosszindulatú vagyok, pedig nem, csak tapasztalt. Higgye el, egy cég képviseletében is nehéz, de egy gyártói szövetség esetében szinte lehetetlen nyíltan véleményt mondani úgy, hogy ne sértenénk egymás érdekeit. És akkor az ipar többi szereplőjéről még nem is beszéltem. Ha a generikus ipar vízióját várja tőlem, akkor nem mondhatok mást, csak a saját véleményem: ha nem módosítanak a piac működését meghatározó szabályrendszeren, és a kormányzati politikai is változatlan marad, előbb-utóbb nem lesz helyük a kis- és középvállalkozásoknak – ez fájdalmas, de tudomásul kell venni. Képtelenség ezt az alacsony árszintet tartani kis volumenű termeléssel. Ennek a szegmensnek a profitabilitása tovább fog csökkenni, a nagyok maradnak talpon. Kitörést csak a fejlesztéstől lehet várni, már csak pár cégnek lesz piaca, a biohasonló termékeké a jövő – ez generálja majd a  növekedést.

– De akkor miért áltatjuk magunkat? Ki kell mondani: semmi értelme a szövetségeknek, mindenki menjen előre, érvényesüljön, ahogy tud!

– A nagyközönséggel kommunikálni nehéz, sok mindent nem ért a beteg. Nem elég egy ilyen kis szervezet hogy hasson rá. 
A szakemberekkel megvan a párbeszéd, ott lehet véleményt formálni. A szövetségek tulajdonképpen Don Quijote-kezdeményezések, néha a közönség előtt ismeretlen, láthatatlan, mégis az egész piac működését alapvetően befolyásoló sikereket érünk el egy-egy kormányzati párbeszéd során. Igyekszünk; megértettük az összefogás szükségszerűségét, az elmúlt időkben fokozottan ügyeltünk az egymás közötti párbeszédre, próbáljuk a közös érdekeket megtalálni.

– Van ilyen? Tud három példát említeni?

– Nagyon nehéz. A legtriviálisabb cél, hogy a gyógyszerár-támogatási kassza összege növekedjen, bár lassan annak is örülünk, ha nem csökken. Egyelőre még az iparági extra adó kivezetésének ütemében sem értünk egyet.

– Miért gondolja, hogy érdemes ezen vitázni? Lát erre esélyt?

– Lehet, hogy lesz ilyen pillanat. Amikor a kormány észreveszi, hogy egy iparág problémákkal küzd, majd a szavazókon keresztül neki is nehézségei támadnak, akkor kénytelen lesz változtatni.  Most már nagyon  küzdünk, a piac eltorzult.

– Mire gondol?

– Mondok egy pár példát. Érdemes elgondolkodni azon, etikus-e, ha egy gyógyszergyárnak nagykereskedelmi cége van, vagy ha egy nagykereskedőnek patikalánca. Biztos, hogy a legköltséghatékonyabban használjuk fel ma a gyógyszerkasszába befizetett adóforintokat? Nem kerülnek-e kiszolgáltatott helyzetbe az egészségügyi intézmények és rajtuk keresztül az állam, ha hagyja, hogy versenytorzító hatású elemek maradjanak a szabályzókban?

– Egy állami nagykereskedő megoldást jelenthet?

–  A kereskedés nem állami feladat, csak akkor működik jól, ha verseny van, ennek pedig vannak szabályai. Ha ezek sérülnek, akkor a jogalkotó feladata, hogy javítson a feltételeken. Van olyan állam, például Svédország, mely nem bízta a piac szereplőire, „megtartotta” a gyógyszer-kiskereskedelmet. Vannak országok, ahol a nagykereskedők tulajdonában vannak a patikaláncok – sokféle szisztéma létezik. A lényeg az, hogy tisztában legyünk a rendszer előnyeivel, hátrányaival: ha egy adott modellnek akár csak egy eleméhez nyúlunk, biztosan deformálódik a kép.

– Az ipar érdekei szempontjából mi a legsürgetőbb feladat?

– Tennivaló lenne bőven, de mielőtt hozzákezdene bárki a feladatlista összeállításához, le kell szögezni: elsőként jelentősen meg kellene emelni az orvosok fizetését, nem 50 vagy 100 százalékkal, sokkal többel. Ez a legfontosabb, e nélkül kár bármihez is hozzányúlni. Nem szabad engedni, hogy az orvosok kiszolgáltatottjai legyenek a rendszernek. Csak ez változtathatja meg alapjaiban a mostani működést – és ez a kulcs ahhoz is, hogy változzon a gyógyszeripar megítélése. Több pénz kell, ez biztos. Ha az államnak nincs elég forrása, akkor be kell vonnia olyan szereplőt, aki pluszt tesz a rendszerbe. Nem hinném, hogy sok újdonságot mondhatnék, már azért nem járok konferenciákra, mert annyira idegesít, hogy miközben mindenki tudja, mit kéne tenni, rendszerszinten nem vagy csak kevés látható változtatás történik. Alapellátás, mérhető és számon kért teljesítmények, a szociális és az egészségügyi feladatok szétválasztása – soroljam?

– Ön szerint „egészséges”, hogy ma csak úgy tud egy gyártó a saját készítményéhez tb-támogatást szerezni, hogy egy másik terméke kárára szabadít fel büdzsét, vagy megpróbál a többi gyártó zsebében kotorászva olyan terápiás területet találni, ahol egy „jó ötlettel forrást teremthet”?

– Az egészség-gazdaságtan pont erről szól: melyik beavatkozás mennyi nyereséget hoz – egy másik gyógyszercég, a kórházak vagy az orvosi kezelési költség kárára. Ez a hatékonyság növelése. Szerintem ezzel semmi baj nincs. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár rendszeresen felülvizsgálja, módosítja a támogatások összegét, mértékét, ha szükséges, új csoportokat generál, folyamatosan monitoroz. Én úgy látom, csak akkor hoznak ésszerűtlen döntést, amikor túl szűk a kassza – és jelen pillanatban már itt tartunk. A politika egy szempontot tartott eddig szem előtt: a gyógyszerek térítési díja nem emelkedhet. Ez nem feltétlen ésszerű, lehet, hogy ebben tévednek. Muszáj átstrukturálni a rendszert ahhoz, hogy a beteg érezze, a gyógyszer értéket képvisel. Mára elértük azt, hogy a fegyelmezetlen betegekre felesleges milliárdokat szórunk ki az ablakon – ez pedig senkinek sem jó.

– Akkor mondhatjuk, hogy a politikusok gyávaságának az egész ellátórendszer issza a levét?

– Nem, a politikus nem gyáva. A saját érdekét védi, a túlélésért harcol. A világon minden politikus ugyanezt csinálja.

– Meddig mehet ez így?

– Látja, hogy mennyi tüntetés van a világon, csak még egyik sem hozott megnyugtató eredményt, megoldást. Csak akkor dőlhetünk hátra, ha gazdasági szempontból megerősödtünk. Amikor már mindenki a morzsákat kaparja az asztalról, az nyer, akinek sikerül egy-egy szemet ellopni a többiek elől. De ez csak pillanatnyi öröm számára, törvényszerű, hogy az éhen maradtak fellázadnak, és a végén már morzsára sem futja. Köztudott, hogy nálunk a gyógyszeripar (is) nagyon nehéz helyzetben van. Az Európai Generikus Egyesületnek van egy elemzése arról, milyen eszközökkel próbálják az államok kontrollálni a gyógyszerkiadásokat. Más országok egy-három szabályzót alkalmaznak, mi mindegyiket használjuk. Nagyon respektálják Magyarországot, mindenki figyel mindenkire, de ránk különösen. Kiváló szakembereink vannak, a magyar egészség-gazdaságtan elismert az egész világon. Nem „sírni szeretnék”, igyekszünk megmutatni, hogy a generikus iparral való együttműködés, együttgondolkodás minden kormány számára nyereséget jelenthet. Azt szeretnénk elérni, hogy a biohasonló gyógyszereket a megoldás egyik eszközének tekintsék, mellyel alacsonyabb egészségügyi kiadások mellett nagyobb számú beteget lehet kezelni. A berlini intézet, az IGES (Germany-based Institute for Health and Social Research) tanulmánya szerint 2007–2020 között összesen 11,8–33,4 milliárd euró közti megtakarítást lehetne elérni 8 európai országban ezzekel a termékekkel

Az európai országok rendszere eltérő, van néhány folyamat, melyből általános következtetéseket lehet levonni?

– Sokszínű a szabályozás, de azért bizonyos tendenciák felrajzolhatók. A már kiépített generikus piaccal rendelkező országokban – például Németországban vagy az Egyesült Királyság területén – 2006 óta folyamatosan növekszik a  lejárt szabadalmú vagyis generikus gyógyszerek eladása, ám az értékesítés nagyon alacsony árszínvonalon zajlik, ami veszélyezteti a folyamatos ellátás kiszámíthatóságát. Az is egy jelenség, hogy a rövid távon jelentős megtakarítást eredményező tenderkiírások miatt egyes cégek kivonulnak bizonyos piacokról, így a következő tender kiírásakor már nincs verseny. Mivel általában az erős háttérrel rendelkező vállalatok maradnak talpon, így ők nyerik a szerződések nagy részét – ami nem biztos, hogy hosszú távon is kifizetődő lesz. De arra is volt példa – Dániában és Spanyolországban –, hogy egy adott időszak alatt néhány cég bizonyos terméket a legalacsonyabb referenciaáron értékesített, majd eltűnt a piacról – ezzel pedig ellátási nehézséget okozott az adott államokban. Mindenki másképp „csinálja”. Franciaország, Portugália és Magyarország az utóbbi években kulcsfontosságú elemeket épített be a szabályozásba, azért, hogy a generikus szerek részaránya növekedjen. Ez utóbbi országok mégis messze vannak még az „érett” generikus piaccal rendelkezők mutatóitól, és rengeteg a teendő a generikus piac stabilizálásáig.

– Milyen konkrét eszközökkel szabályozható a piacnak ez a szegmense?

– Kezelési irányelvek, helyettesíthetőségi listák, hatóanyag néven történő gyógyszerfelírás, számítógépes rendelési rendszer – hogy csak néhányat említsek. A hatóanyag-alapú felírás kötelező Franciaországban, Portugáliában, Görög- és Spanyolországban, ám ennek a rendszernek az eredményessége jelentősen függ a közforgalmú patikák szabályzóitól és a gyógyszerészek érdekeltségi rendszerétől is. Ennek kapcsán arról sem szabad megfeledkezni, hogy miközben az orvosok többsége elfogadja, érti a generikus program lényegét, fenntartásaik vannak a készítmények megbízhatóságával, hatásosságával kapcsolatban. Ezen változtatni kellene; a generikus program sikere jelentősen befolyásolható mind a laikusok, mind pedig a szakemberek számára indítandó információs kampányokkal. Ez az állam érdeke. 

– Az interjú elején azt mondta, előbb-utóbb a kis- és középvállalkozások nem bírják majd a versenyt. Mit tudnak ajánlani a kormánynak a piac összeomlásának elkerüléséhez?

– A negatív árspirál Európa-szerte veszélyezteti a generikumok piacát, ez ott jelent különös problémát, ahol a vállalatok kezdenek kivonulni a piacról. Egy vizsgálat [Pharmacoeconomics 2011;29:875–882.] nemrég kimutatta, hogy a gyógyszerárak nagyobb mértékben csökkentek azokban az országokban, ahol nagyobb volt a generikus piac és vica versa. A készítmények közötti váltást a beteg által fizetendő térítési díj mértékével is lehet szabályozni, a nagy árkülönbség is ösztönző. Egy svájci tanulmány szerint a 10 százalékos árkülönbség már igencsak motiválóan hat a vásárlókra. Vagyis úgy tűnik, az európai országok úgy tudják optimalizálni a gyógyszerkiadásaikat, ha a generikus árak leszorításán túl olyan ösztönző programokat alkalmaznak, amelyek mind az orvosok, mind pedig a patikusok számára kézzelfogható nyereséget hoznak, miközben  a beteg kezelés biztonságát és hatékonyságát megőrzik.

Tinnyei Mária
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 2,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés