hirdetés
hirdetés
2020. november. 26., csütörtök - Virág.
hirdetés

Az alvásmedicina és az alvásbetegségek II. rész

Felgyorsult világunkban az elégtelen alvás, az alvás-ébrenlét súlyos zavarainak megelőzése, következményeinek kiküszöbölése kemény kérdéseket tesz fel az orvostudománynak. E gondok vezettek a speciális alvásklinikák, -ambulanciák és -laboratóriumok kialakításához, egy új orvosi szakma megteremtéséhez.

hirdetés

Az alváshigiénés tanácsadás jelentősége

Bármilyen kezelési módot választunk, az első lépés kötelezően az alvással kapcsolatos információnyújtás és a beteg alvási szokásainak optimalizálása. Az alváshigiénés edukációnak az alábbi területeket szükséges érintenie:

  • az alvásra vonatkozó alapvető információk (egyénileg nagyon változó alvásmennyiség, az alvás minőségének jelentősége);
  • életmód-tanácsadás (rendszeres életmód, nappali szunyókálás kerülése, megfelelő mozgási és étkezési szokások kialakítása, egyes élvezeti szerek használata);
  • megfelelő alvási környezet és szokások kialakítása (alvási szokások, rituálék felépítése, az alvási helyzet csak alvásra való használata, megfelelő alvási környezet megteremtése);
  • az alvási helyzet kezelésére vonatkozó tanácsok (mikor feküdjön le, mit tegyen, ha nem alszik el stb.).

Az alvásfüggő légzészavarok jelentősége

Az alvásfüggő légzészavarok csoportja több szindrómából, illetve azok alcsoportjaiból áll, prevalenciájuk nagy, népegészségügyi jelentőségük jelentős. Patomechanizmusuk eltérő, a gyakorlatban a gyógyítandó betegnél különböző kombinációban egyaránt jelen lehetnek. Népegészségügyi jelentőségük abból adódik, hogy – nem és életkor szerint eltérően – nagy a prevalenciájuk, különböző mértékben rizikótényezők a kardiovaszkuláris, cerebrovaszkuláris kórképek, a magas vérnyomás, illetve a különböző mentális deficit és napközbeni aluszékonyság szindrómák terén. Utóbbi két tünetcsoportok oki szerepe jelentős a súlyos következménnyel járó közlekedési, háztartási, munkahelyi balesetek és a munkahelyi, iskolai teljesítményromlás kialakulásában.

Az utóbbi 10 évben e szindrómák diagnosztikája, differenciáldiagnosztikája és hatékony ellátása jelentősen változott. A patomechanizmus ismeretében történő jelentős előrelépés mellett tudományos bizonyítékként alkalmazható vizsgálati eljárások, vizsgálati paraméterek kerültek előtérbe, a kezelésben egyértelműbbé váltak azok a határvonalak és átfedések, melyek a nazális lélegeztetés különböző formái, a műtéti megoldások, illetve a horkolásgátló eszközök és egyéb terápiás eljárások hatás/költség szempontjából is előnyös alkalmazását teszik lehetővé.

A narkolepszia elsősorban a fiatal felnőttkorban jelentkező, krónikus neurológiai megbetegedés. Olyan − mind az alvást, mind az ébrenlétet érintő − összetett szabályozási zavar, mely főként az alvás-ébrenlét ritmus ultradián komponenseit, elsősorban a REM fázis szabályozását érinti. A kórkép lényege a REM alvás (Rapid Eye Movement = álomfázis) közvetlen, jellegében és szerkezetében is kóros, repetitív betörése az éber állapotba, az ébrenlét vigilanciaszintjének csökkenése, a non-REM alvás felszínessége, továbbá mindkét alvásfázist egyaránt érintő gyakori ébredések által történő fragmentáltsága.

A narkolepszia jellemző klinikai tüneteinek alapját a klasszikus klinikai tetrád képezi:

1. Napközbeni aluszékonyság különböző klinikai megnyilvánulásai és az automatikus cselekvésekkel járó amnesztikus epizódok;

2. Cataplexia;

3. Hypnagog hallucinációk;

4. Alvásparalízis.

Számítani kell arra, hogy a betegek életének egy-egy szakaszát más és más tünetkombináció, vagy – nem kezelt esetben az élethosszig tartó aluszékonyság mellett – hosszabb ideig csak egy-egy önállóan jelentkező tünet uralja. A narkolepsziás betegek körében gyakoriak a részben alváshoz kötődő repetitív fejfájások (cluster fejfájás, migrén), kis részükre jellemző a nagyobb testsúly is.

A diagnózis felállítása csak egy megfelelően felszerelt alváslaboratóriumban történhet. A klinikai tünetek és a kórelőzmény megfelelő értékelése elektrofiziológiai vizsgálatokkal egészíthető ki. Ez egy teljes éjszakát igénylő, úgynevezett poliszomnográfiás vizsgálat, melyet a következő napon több alkalommal elvégzett alváslatencia-teszt (MSLT) követ. Mindez időigényes, de érzékeny módszer. Ennek segítségével az egyéb alvászavarok is kizárhatók, mint az obstruktív alvási apnoe szindróma vagy a periodikus lábmozgászavar, amelyek hasonlóan álmossághoz vezetnek.

A nyugtalan láb szindróma (RLS, restless leg syndrome) igen gyakori a központi és környéki idegrendszer összetett, az alvás-ébrenlét szabályozással szorosan összefüggő diszfunkcióján alapuló szenzomotoros zavar, melynek kórisméje négy alapvető klinikai ismérv felismerésére és további három kiegészítő ismérv minél nagyobb számú igazolására épül. Az RLS a leggyakoribb mozgászavar az alvásmedicinában, a második leggyakoribb mozgásbetegség, és a harmadik leggyakoribb oka a krónikus alváselégtelenségnek, a következményes mentális, affektív és szociális deficit-tüneteknek. Idővel megnöveli a vaszkuláris rizikótényezőket is.

Periodikus lábmozgászavar esetében az alvásóránként több mint 15 − csak éjszakai poliszomnigráfia segítségével igazolható − alvás közbeni periodikus láb-végtag mozgás (PLMS, periodic limb movement in sleep) és következményes alvásfragmentálódás mellett krónikus inszomnia a klinikai kép előterében.

 

A cikk első részéért kattintson IDE

Dr. Szakács Zoltán
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune X. évfolyam 15.szám)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés