hirdetés
hirdetés

A placebohatás is génfüggő?

Genetikai oka lehet annak, hogy némelyeknél könnyű, míg másoknál nem vagy alig lehet placebohatást kiváltani. A placebohatást befolyásoló gének – a placebom – megismerése javíthatja a terápia eredményességét és a klinikai vizsgálatok tervezését, de etikai szempontból aggályos lehet.

hirdetés

Régóta ismert, hogy vannak, akik már a gyógyszeres kezelés puszta tudatától jobban érzik magukat, a placebohatás hátterében álló biológiai folyamatok azonban máig nem teljesen tisztázottak. A Trends in Molecular Medicine című folyóirat legfrissebb számában a Harvard Egyetemhez tartozó Beth Israel Deaconess Medical Center kutatói a placebohatás feltételezett genetikai meghatározottságát és ennek a klinikai vizsgálatok tervezésére gyakorolt hatását tárgyalják (Genetics and the placebo effect: the placebome).

A közelmúltbeli neurofiziológiai vizsgálatok számos olyan biológiai mechanizmusra fényt derítettek, amelyek kulcsszerepet játszanak a placebohatás megjelenésében. E szignálfolyamatok genetikai eredetű eltérései a placebohatás kialakulását is módosíthatják, ami például egy klinikai vizsgálatban nemcsak a hatóanyag nélküli kontroll, hanem a gyógyszerhatás értékelését is befolyásolhatja – mutat rá Kathryn T. Hall és munkacsoportja. Ha pedig ez így van – viszik tovább a gondolatmenetet –, akkor a placebohatás megjelenésére hajlamosító genetikai jellemzőket is érdemes lenne figyelembe venni a vizsgálatok tervezésekor annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb képet kaphassuk a vizsgált kezelések hatásosságáról.

A placebohatást befolyásoló gének – azaz a placebom – megismerése hozzájárulhat ahhoz, hogy a lehető legjobban kiaknázzuk a farmakoterápiában rejlő lehetőségeket, és ezáltal növeljük a kezelés hatásosságát – állítják a kutatók. A vizsgálati bizonyítékok azt jelzik, hogy a placebohatást elsősorban a dopamin, az endogén opioidok, az endokannabinoid rendszer és a szerotonin molekulákhoz köthető jelátviteli utak közvetítik az agyban. A dopamin kulcsszerepet játszik az agyi jutalmazási központ aktiválásában, ami arra utal, hogy a dopamin metabolizmusát és az általa közvetített jelátvitelt kódoló gének nagy valószínűséggel érintettek a folyamatban. Az endogén ópiátok és az endokannabinoid rendszer igazoltan fontos szerepet játszanak a placebóval kiválható fájdalomcsillapításban, ami alapján feltételezhető, hogy általánosságban is befolyásolhatják a placebóra adott válaszreakciót. A hangulatzavarok vizsgálataiban nagy arányban tapasztalt placebohatás a szerotonin közvetítő szerepére utal.

A kutatók feltételezése szerint ugyanezek a biológiai útvonalak a gyógyszerhatás kialakulásában is szerepet játszhatnak, így a tényleges terápiás hatást érdemben befolyásolhatják az e szignálfolyamatokat módosító egyéni jellemzők. Ezek figyelembe vétele még inkább személyre szabottá teheti a gyógyszeres terápiát, de egyben számos etikai kérdést is felvet. 

Elképzelhető-e, sőt, megengedhető-e, hogy a jövőbeli klinikai vizsgálatokban a placebom elemzése alapján alakítsák ki a vizsgálandó csoportokat úgy, hogy a placebokontroll mellett egy kezelés nélküli csoportot is beépítenek a gyógyszerkipróbálásokba az abszolút terápiás hatás méréséhez? Ugyanilyen céllal kihagyhatók-e a placebóra nagymértékben reagálók a klinikai vizsgálatokból? A placebohatás teljes kiküszöbölése hogyan módosítaná a kezelésre alkalmas betegcsoportok definiálását? Melyek azok a kórképek, amelyekben indokolt lehet a várt placebohatás figyelembevételével módosítani a gyógyszeres kezelést?Megengedhető-e, hogy a kezelőorvos genetikai vizsgálatot kérjen a placebohatás valószínűségének megítélése érdekében? Ha igen, elutasíthatja-e a beteg e vizsgálatot? Ha sor kerülhetne a placebom elemzésére, dönthetne-e úgy a beteg, hogy nem kívánja tudni az eredményt? Vajon akkor is ugyanúgy reagálna az illető a placebóra, ha tudná, hogy milyen genetikai adottságokat hordoz a placebohatás megjelenési valószínűségére vonatkozóan?

Mivel a placebohatás genomikai biomarkereinek kutatása ma még gyerekcipőben jár, így a kérdésfelvetés inkább elméleti jellegű, semmint gyakorlati jelentőségű, ám mindenképpen érdekes és elgondolkodtató. Néhány kisebb vizsgálat alapján leírtak ugyan több olyan génjelöltet, amelyek polimorfizmusa összefügghet a placebóra adott válaszreakcióval (ilyen például a COMT, a MAO-A, az OPRM1 ópiátreceptor génjének nukleotid-polimorfizmusa), a jelenlegi ismeretek még távol állnak attól, hogy átültethetők legyenek a gyakorlatba.

(Források: World Pharma News, Trends in Molecular Medicine)

Dr. B. D.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés