hirdetés
hirdetés

A gyógyszerészi gondozás eredetével kapcsolatos tévedésekről

Hazánkban már az 1930-as években a gyógyszerészi gondozás 2006-os jogi meghatározásának megfelelő népegészségügyi együttműködésre kérte a gyógyszerészeket a magyar állam, és a gyógyszerészképzés akkori reformja (a négy éves egyetemi oktatás 1940-es bevezetése) mögött is részben az a szándék húzódott meg, hogy kollégáinkat alkalmassá tegyék ilyen irányú feladatok ellátására – írja dr. Dobson Szabolcs, a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság elnöke.

hirdetés

A gyógyszerészi gondozást – lényegében a gyógyszerész gyógyszerkészítésen és -expediáláson túli közegészségügyi szerepvállalását – világszerte, így hazánkban is az 1980-as évek végétől, 1990-es évek elejétől Észak-Amerikából kiinduló paradigmaváltásnak tekintik.

Ez azonban súlyosan egyoldalú és téves megközelítés, még Amerika szerepét illetően is.

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a gyógyszerészi gondozás jelenlegi törvényi definíciójának lényegében megfelelő tevékenységekre a magyar kormányzat már 1934-ben “meghívót küldött” a hazai gyógyszerésztársadalomnak.

Sőt, mi több, a gyógyszerészképzés akkoriban előkészületben lévő nagy reformjának egyik kimondott célja éppen az volt, hogy a magyar gyógyszerészeket képessé tegyék a népegészségügyi feladatokban való magas színvonalú részvételre. Enélkül meg sem lehet érteni igazán a négyéves egyetemi képzésre való áttérést.

Márpedig fontos és történelmileg korrekt minden hivatalos  és egyéb hazai, illetve nemzetközi fórumon hangsúlyozni, hogy a gyógyszerészi gondozás mögött Magyarországon több, mint 80 éves kezdeményezések vannak, és az ilyen irányú közös gondolkodás már az 1930-as években megkezdődött az állam, a gyógyszerészek és az orvosok egy része között. Ezt megszakították a háború évei, majd a szocialista időszak évtizedei.

Nyilván súlyos hiba lenne az amerikai Kollégák alapvető érdemeit kétségbe vonni a modern gyógyszerészi gondozás koncepcióinak kidolgozásában, de amennyiben nem ismerjük és hirdetjük hazánk progresszív hagyományait, arra ítéljük magunkat, hogy alárendeltként darálódjunk be mások világképébe.

A gyógyszerészi gondozás eredetével kapcsolatos széleskörű nézetek

Copyright: <a href='https://hu.123rf.com/profile_mathier'>mathier / 123RF Stock fotó</a>

A gyógyszerészi gondozás (angolul pharmaceutical care) a 2006. évi XCVIII. tv. 3§ y pontja alapján  gyógyszerész által önként vállalt, felelősen végzett dokumentált tevékenység, melynek célja együttműködésben az orvossal a hatásos, biztonságos és költséghatékony gyógyszeres terápia elősegítésén túl, a beteg egészségtudatos életvitele kialakításának elősegítése, megfelelő gyógyszerhasználatának szakmai segítése, együttműködő készségének növelése, életminőségének javítása, minőségileg kontrollált körülmények között.

A gyógyszerészi gondozási koncepció lényege, hogy a gyógyszerész felelősséget vállal a gyógyszeres terápia eredményességéért, megfelelő szakmai együttműködésben a beteg kezelőorvosával, vagyis a gyógyszerészi gondozás „közvetlen és felelősségteljes együttműködés a gyógyszeres terápiában azzal a céllal, hogy a beteg életminősége javuljon.

A gyógyszerészi gondozás gyökerei állítólagosan a klinikai gyógyszerészetben keresendők.

gyógyszerészet átalakulási folyamatának szerves folytatásaként értékelik a gyógyszerészi gondozás megjelenését, amelynek hivatalos formába öntése a 90-es évek elején Amerikában kezdődött. Strand, L.M. és Hepler, C.D. híressé vált definíciója szerint a gyógyszerészi gondozás „közvetlen és felelősségteljes együttműködés a gyógyszeres terápiában azzal a céllal, hogy a beteg életminősége javuljon.” Ekkor kimondták, hogy a gyógyszerész ne csak az öngyógyítás–öngyógyszerelés során vállaljon felelősséget a betegért, hanem az orvosok által kezelt népbetegségek prevenciójába és gondozásába is kapcsolódjon be.

Vegyen részt az elsődleges prevencióban és a népbetegségek elleni harcban, a betegek életmódjának alakításában, tekintse céljának az eredményes, biztonságos és minőségi terápia megalapozását, vállalja magára a beteg tartós gondozásában való – szakképzettségének megfelelő – folyamatos együttműködést, segítse a gyógyszerelési problémák kiküszöbölését.

Mindez nagyon szép, de nézzük meg a magyar múltat.

A gyógyszerész népegészségügyi szerepvállalásával kapcsolatos javaslatok az 1930-as évek közepének Magyarországán

Mindenek előtt, az 1920-1930-as években a magyar közegészségügyben és gyógyszerészetben zseniális reformerek jelentek meg. Ki kell emelnünk az Országos Közegészségügyi Intézet alapító igazgatóját és későbbi belügyi államtitkárt, az orvos végzettségű Johan Bélát, valamint az orvos-gyógyszerész Mozsonyi Sándort.

Ők és más széles látókörű, kiemelkedő személyiségek megértésre találtak az akkori államhatalomnál, amely minden problémával együtt is valóban komoly szándékkal igyekezett a Trianon utáni Magyarország oktatását és népegészségügyét felemelni elmaradottságából, amelynek (és ezen belül az oktatási és az egészségügyi színvonal kapcsolatának) teljes mértékben tudatában voltak.

Mozsonyi Sándor például a Gyógyszerészi Közlönyben már 1928-ban az alábbiakat írta (1):

Az utóbbi időben a nagy nyugati államok, főleg a gazdag Amerika példájára minden kulturállamban nagyobb es nagyobb tért nyer az egyéni hygiene es a közegészségügy propagálása, főként a betegségek tervszerű és okszerű megelőzése, a prevenció formájában.

Így nálunk is, hála a mai egészségügyi kormányzat megértő es nagy koncepciójú vezetőinek, megindult az évtizedek mulasztását pótolni hivatott sisiphusi munka, amely máris jelentős haladást tud felmutatni, s még többet ígér a közel jövőben. De a dolgok természetéből folyik, hogy a teljes eredménytől még nagyon távol állunk. Az általános egészségügyi kultura fejlesztése és kellő szintre emelése azonban csak tanítás, felvilágosítás útján történhetik helyesen és eredményesen.

E célból már a legalsó fokon, a népiskolákban programmszerűen meg kell kezdeni az egészségügyi oktatást, akár az orvosok bevonásával, akár az erre előzetesen kellőleg kioktatott tanítószemélyzet által, s ezt azután tervszerűleg folytatni kell az ismétlő, gazdasági, közép és felsőiskolákban egyaránt.

Csak így lesz nevelhető, így is csak hosszú idő múlva, generációkon át, egy hygieniailag művelt es ezért az egyéni es közegészsegügyet kellően kultiválni, előrevinni tudó nemzedék. De addig is más módon is cselekednünk kell. Nem szabad megengednünk, hogy a mi generaciónk, főleg a köznép az eddigi egészségügyi kultura, helyesebben kulturátlanság fokán megmaradjon, s hogy maroknyi népünk feltartóztathatatlanul pusztuljon napról-napra.”

A gyógyszertár akkorra már régen (az 1876 évi XIV. törvénycikk óta) közegészségügyi intézménynek számított, amely alapot nyújtott arra, hogy Scholtz Kornél államtitkár 1934-ben a Gyógyszerészi Közlöny hasábjain a népegészségügyi helyzet javításában való együttműködésre kérje fel a magyar gyógyszerészeket (2).

A teljes cikket ide kattintva olvashatja

Dr. Dobson Szabolcs, a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság elnöke
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés