hirdetés
hirdetés

A dopaminreceptor-agonista-kezelés okolható a kóros játékszenvedélyért?

Ha általánosságban nem is, de bizonyos esetekben igen – hívja fel a figyelmet a JAMA Internal Medicine egyik friss tanulmánya  a dopaminagonista-terápia egyik ismert, de vélhetően a ténylegesnél ritkábban felismert mellékhatására. A gyógyszeralkalmazás és az impulzuskontroll zavarai közötti kapcsolat a pramipexol és a ropinirol esetében a legszorosabb.

hirdetés

Több esetsorozat és retrospektív felmérés is jelzi, hogy a Parkinson-kór, a nyugtalanláb-szindróma és a hiperprolaktinémia kezelésében alkalmazott dopaminreceptor-agonisták számottevően kihathatnak az impulzuskontrollra, ami például kóros játékszenvedélyben, hiperszexualitásban vagy kényszeres vásárlásban tükröződhet. Amíg azonban a dopaminagonisták szokásos mellékhatásaira (pl. szédülés, hányinger) rendszeresen rákérdez az orvos, az impulzuskontroll zavarát jelző magatartásformák után jellemzően nem tudakozódnak, a betegek pedig – szégyenérzetük miatt – maguktól vonakodnak beszélni róla.

Az Egyesült Államok gyógyszer-engedélyező hatóságának (FDA) nemzetközi farmakovigilanciai adatbázisát elemezve egy amerikai-kanadai kutatócsoport szisztematikusan megvizsgálta, mennyire releváns az impulzuskontroll-zavarok veszélye a dopaminagonista gyógyszerek alkalmazása kapcsán. A FDA adatbázisában 2003–2012 között rögzített mintegy 2,7 millió súlyos nemkívánatos hatás körében a kóros viselkedésformák hivatalos (MedDRA) terminológiája szerinti kulcsszavakkal 1580 olyan eseményt találtak, ami megfelelt az impulzuskontroll zavarainak (a bejelentések mintegy fele az Egyesült Államokból, másik fele további 21 országból érkezett).

A mellékhatás-jelentések közel 45 százaléka (n = 710) közvetlen kapcsolatban állt az FDA által engedélyezett hatféle dopaminreceptor-agonista alkalmazásával, és többnyire férfiaknál (65 százalék) jelentkezett, átlagosan 55 éves korban. A súlyos impulzuskontroll-zavarokra vonatkozó bejelentések fennmaradó 55 százaléka (n = 870) más gyógyszerekkel állt összefüggésben.

A súlyos impulzuskontroll-zavarok hátterében álló dopaminagonista-kezelés indoka az esetek több mint 60 százalékában a Parkinson-kór, 25 százalékában a nyugtalanláb-szindróma volt. A kóros viselkedésformák olykor halmozódtak is, így kóros játékszenvedélyt 628 esetben, hiperszexualitást 465 esetben, kényszeres vásárlást 202 esetben jelentettek a dopaminagonisták alkalmazása kapcsán.

A vizsgált mellékhatástípus viszonylagos előfordulási gyakoriságát leíró PRR-érték (arányos jelentési arányszám, proportional reporting ratio) azt jelezte, hogy a dopaminagonista-kezelés során 277-szer nagyobb valószínűséggel jelentkeznek impulzuskontroll-zavarok, mint más gyógyszerek alkalmazásakor. A gyógyszerszedés és az elégtelen impulzuskontroll miatti kóros viselkedésforma közötti összefüggés a pramipexol és a ropinirol esetében bizonyult a legszorosabbnak (a pramipexol alkalmazása kapcsán 410 mellékhatás-jelentés érkezett az adatbázisba, ami alapján a PRR-érték 455,9 és p < 0,001; a ropinirol-terápiához kapcsolódóan 188 bejelentést tettek, ami alapján az PRR-érték 152,5 és p < 0,001). Mindkét vegyület nagy affinitással kötődik a dopamin D3-as receptorához. Az antipszichotikumok közé tartozó aripiprazolról – amely szintén a D3-receptor parciális agonistája – ugyancsak megállapították, hogy alkalmazása során statisztikailag szignifikánsan gyakrabban fordulnak elő impulzuskontroll-zavarok (n = 37 mellékhatás-jelentés; PRR = 8,6, p < 0,001).

A fentiek alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a nagyszámú adatra épülő statisztikai elemzés megerősíti a dopaminagonisták alkalmazása és a specifikus impulzuskontroll-zavarok előfordulása közötti kapcsolatot. Meglátásuk szerint a kóros játékszenvedély, a felfokozott szexuális késztetés és a vásárlási kényszer gyakorisága mértéktartó becsléssel is meghaladja a 10 százalékot – főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az esetek egy vélhetően jelentős része a betegek szégyenérzete miatt feltáratlan marad. Thomas J. Moore, a közlemény első szerzője szerint e fontos gyógyszerbiztonsági probléma jól rávilágít arra, hogy a dopaminagonisták okozta impulzuskontroll-zavarok kockázata messze nem elhanyagolható. Viszonyításképpen: e rizikó jóval nagyobb, mint az öngyilkosság veszélye az antidepresszívumok alkalmazása soránszemlélteti Moore, akinek a George Washington Egyetem oktató–kutatójaként a biztonságos gyógyszeralkalmazás előmozdítása a fő szakterülete.

Bár az impulzuskontroll-zavarokra való figyelmeztetés jelenleg is szerepel a dopaminagonista készítmények előirataiban, a szerzők szerint a nagy gyakoriság okán az FDA-nak mérlegelnie kellene, hogy kiemelten, fekete keretbe foglalva figyelmezessen e lehetséges nemkívánatos hatások megjelenésére vagy felerősödésére. Fontos, hogy a szakma tudatában legyen a kockázat valós mértékének és proaktívan segítse a probléma feltárását. A szerzők úgy vélik, az orvos és a gyógyszerész is sokat segíthet abban, hogy a beteg nyíltan merjen beszélni a belső késztetések feletti uralmának megváltozásáról, ami adott esetben a háttérben álló gyógyszer adagjának csökkentését vagy a kezelés leállítását indokolhatja.

Dr. B. D.
a szerző cikkei

(forrás: JAMA Internal Medicine, HealthDay)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés