hirdetés
hirdetés

A citosztatikumok mellékhatásai és azok kezelése

A rosszindulatú daganatok kezelésének részét képezi a citosztatikumok okozta mellékhatások figyelemmel kísérése, korai felismerése és hatékony kezelése is. A szupportív lehetőségek egyre szélesebb skálája áll rendelkezésre a mellékhatások csökkentése céljából.

hirdetés

A daganatgyógyítás legősibb módszeréhez, a sebészeti ellátáshoz a XX. század második évtizedében csatlakozott a sugárterápia. E két módszer a tumor lokális ellátását célozza. Sajnos a klinikai tünetek megjelenésekor az esetek többségében már mikrometasztatikus folyamatok is jelen vannak, így a helyi ellátást ki kell egészíteni az egész szervezetre ható gyógyszeres kezeléssel. Habár az utóbbi években újabb és újabb célzott biológiai szerek kerülnek forgalomba, az előrehaladott daganatos betegségben szenvedő betegek döntő többsége még ma is kemoterápiában részesül.

A citosztatikumok története több mint 60 évre nyúlik vissza. A citosztatikus kezelés lényege az eltérő anyagcseréjű egészséges és daganatos sejtek osztódásának befolyásolása. A citosztatikumok jobban befolyásolják a gyorsan osztódó, vagyis a daganatos sejteket, ez azonban nem jelenti, hogy ne károsítanák a szervezet többi ép sejtjét is. Éppen a szelektivitás hiánya jelenti a kemoterápiás szerek használatának legnagyobb akadályát, hiszen ezek okozzák e szerek komoly mellékhatásait. Így az utóbbi évek kutatásai a minél szelektívebb szerek kifejlesztése, az egészséges sejtek védelme és a mellékhatásokat kivédő gyógyszerek fejlesztése felé irányult.

A kemoterápia mellékhatásai

A kemoterápia mellékhatásait általában akut és krónikus mellékhatásokra oszthatjuk. Az akut mellékhatások a citosztatikumokra általánosan jellemzőek, ezzel szemben a hosszú távú mellékhatások általában a kemoterápiás szerek egy-egy specifikus csoportját jellemzik.

A kemoterápia akut mellékhatásai

Csak néhány általános elvet és a leggyakrabban fellépő mellékhatásokat ismertetjük, azok kivédésével illetve ellátásával együtt.

1. Fáradtság, rossz közérzet. Igen gyakori panasz a kemoterápia után, mely 1 hétig vagy még tovább is tarthat. Mieloszuppresszív kemoterápia alatt a fáradtság ciklikusan, a fehérvérsejtszám alakulásával párhuzamosan lép fel. Az egymást követő ciklusok során egyre súlyosabb lesz, ami dózisfüggő, kumulatív hatásra utal. A gyógyult betegek még gyakran évekkel a kezelés után is fáradékonyságról panaszkodnak. Kivizsgálása során fontos a gondos anamnézisfelvétel, melynek során meg kell ítélni a beteg általános állapotát (ECOG vagy Karnofsky-skála), fel kell tárni az előző kezeléseket, műtéteket, a jelenleg szedett gyógyszereket, a napközbeni alvást, pihenést, aktivitást, munkavégzést, táplálkozást, erőnlétet, a szorongást és depressziót.

A fáradtság csökkentésére első lépésben kezeljük a szekunder kiváltó okokat (pl. depresszió, folyadék- és/vagy tápanyaghiány), és ezt követheti a gyógyszeres kezelés. Gyógyszeres kezelésként kortikoszteroidok, illetve progesztogének jönnek szóba.

2. Hidegrázás, láz. Bizonyos gyógyszereknél (pl. bleomycin) a beadás után tipikusan 6 órával láz jelentkezik, ami általában 24 órán át tart. Szteroid preventív adásával a láz megjelenése általában kivédhető.

3. Hajhullás. Bár nagyon riasztó a beteg számára, nem teszi szükségessé a dózis módosítását. A különböző gyógyszerek alopeciát okozó hatása különböző, egyes gyógyszereknél (pl. etoposid, doxorubicin) 100 százalékban várható alopecia. A beteget érdemes felkészíteni e kellemetlen mellékhatásra, meg kell nyugtatni, hogy a kezelés után a haj ismét kinő. Léteznek a fejtető vérellátását csökkentő módszerek (pl. fagyasztás), ezek hatékonysága azonban vitatott. Fontos hogy időben lássuk el a beteget parókával!

4. Csontvelő-szuppresszió (neutropenia, anaemia, thrombopenia). A nadír időpontja a különböző gyógyszereknél eltérő, a legtöbb kombinációnál a vérsejtek száma a 10. napon éri el a mélypontot. Busulfan-, melphalan-, dacarbasin- vagy procarbasin-kezelésnél a nadír 2−4 héttel a kezelés után alakul ki, és 6 hétig tart, amíg a csontvelő regenerálódik. Nitrosureáknál általában 2 nadír is fellép 4-5 héttel a kezelés után, és csak a 6-8. hétre normalizálódik a vérképzés. Ez az idő általában minden újabb kezeléssel hosszabbodik.

A kemoterápia akkor hatékony, ha az előírt dózisban adjuk. Skipper és munkatársai állatkísérletei azt mutatták, hogy a dózis mindössze 20 százalékos csökkentése a gyógyulási arányt 50 százalékkal csökkentette, éppen ezért a kemoszenzitív tumoroknál mindenképpen törekedni kell a protokoll által előírt dózis beadására. Alacsony fehérvérsejt-, illetve thrombocyta-szám esetén mégis rákényszerülhetünk a dózis csökkentésére. A változtatás mértéke függ az adott protokolltól, a terápia céljától (kuratív, adjuváns vagy palliatív), a beteg állapotától, illetve az előkezelés mértékétől. A kemoterápiás protokollok általában útmutatást adnak a csökkentés mértékére is.

A csontvelő-szuppresszió okozta tünetek kezelésére többféle lehetőség kínálkozik.

A neutropenia kivédésére használhatunk növekedési faktorokat (filgastrim, molgramostim, lenograstim), melyeknek alkalmazása történhet primer profilaxisként (minden kemoterápiás ciklus után G-CSF/GM-CSF-t adunk), szekunder profilaxisként (csak azok a betegek kapják, akiknél az előző ciklus során neutropeniás láz lépett fel), illetve terápiásan (ha a növekedési faktorokat csak neutropeniás láz esetén adjuk).

Az anaemia a daganatos betegek egyik leggyakoribb szövődménye, mely a betegek 50 százalékát érinti. Az anaemia nemcsak az életminőséget, hanem a kezelésre adott választ, így a túlélést is rontja. A kezelés során mindig a teljes klinikai képet kell figyelembe venni, a kockázatokat és előnyöket mérlegelni. Általánosságban a hemoglobint tartsuk 10 g/dl felett. Ez történhet vörösvértest-koncentrátummal, illetve erythropoetin adásával. Az előbbi indikációja elsősorban a súlyos, illetve tüneteket okozó anaemia; gyors hatást biztosít, viszont fennáll a fertőzés veszélye. Az erythropoetin előnye, hogy biztonságos és egyszerű, hátránya ugyanakkor, hogy költséges volta miatt csak korlátozottan hozzáférhető, hatása lassan alakul ki, és a daganatos betegek csupán 50−70 százalékánál hatásos.

Egyes kemoterápiás szerek jellemzően thrombocytopeniát okoznak (pl. dacarbazin, carboplatin). Tünetként ilyenkor bőrvérzéseket, petechiákat észlelünk; 20000/mikro l feletti vérlemezkeszám felett ritkán fordul elő súlyos vérzés. 10000/mikro l alatti vérlemezkeszám alatt a súlyos vérzés veszélye drámaian megnő. Thrombopeniás vérzés esetén, illetve 10000/mikro l alatti vérlemezkeszámnál empirikus alapon thrombocyta-koncentrátum adandó. Hátránya a transzfúziós reakció, a fertőzések, az alloimmunizáció és az ennek következtében kialakuló transzfúziórefrakter állapot. A thrombopoetin, IL-11 adása még kutatási fázisban van, hatása kemoterápia esetén kevésbé igazolt, mint akár a G-CSF/GM-CSF, akár az erythropoetin hatása.

5. Emésztőrendszeri mellékhatások. A hányinger és hányás elleni prevenciót az adott protokoll emetogén potenciálja szabja meg. Az anticipátoros hányás kivédéséhez már az első kezelési ciklus előtt gondoskodni kell a kemoterápiás szerek emetogén potenciáljának megfelelő hányáscsillapításról. A hányáscsillapítókat meghatározott időközönként, lehetőleg úgy kell adni, hogy mind az akut, mind a megkésett hányást optimálisan kontrollálják. Gyógyszerei: metoclopramid, 5-HT3-antagonisták (ondansetron, granisetron, tropisetron) és a neurokinin-1-antagonisták (aprepitant). Adjuvánsként benzodiazepineket, kortikoszteroidokat és antihisztaminokat adhatunk. A mucositist és hasmenést okozó gyógyszeres kezelést addig nem kezdjük meg, amíg a betegnél teljesen meg nem szűntek e tünetek. A további kezeléseknél gyakran kényszerülünk dóziscsökkentésre.

6. A vesefunkció romlása. Vesetoxikus gyógyszereket (cisplatin, methotrexat, streptazocyn) 55 ml/perc alatti clearence esetén nem adunk. Ilyenkor csökkentett dózis beadása sem ajánlott. Alacsony clearence esetén a vesén át kiválasztódó egyéb gyógyszerek dózisát is célszerű csökkenteni.

7. Csökkent májfunkció. Emelkedett májfunkciós értékek esetén a vinca alkaloidák és az anthracyclinek dózisát csökkenteni kell. Az epével kiválasztódó többi gyógyszert fokozott figyelemmel vagy csökkentett dózisban adagoljuk.

8. Akut túlérzékenységi reakció (anaphylaxiás sokk). E ritka, de súlyos szövődmény felléphet bármelyik kemoterápia kapcsán, de leggyakrabban etoposid, paclitaxel, docetaxel, oxaliplatin, carboplatin, illetve cisplatin alkalmazásakor észleljük. E gyógyszerek adásakor az infúzió első néhány percében a beteget meg kell figyelni. Kemoterápiát adó osztályokon kéznél kell lenniük az újraélesztéshez szükséges eszközöknek.

A kemoterápia késői mellékhatásai

A kemoterápián átesett gyógyult vagy tünetmentes betegeket hosszan kell követni a késői mellékhatások kiszűrése és az időben történő gondozás megkezdése céljából. Ilyen késői mellékhatás a cisplatin okozta halláskárosodás, az anthracyclinek okozta kardiotoxicitás, a bleomycin által kiváltott tüdőfibrózis, a vinca alkaloidak okozta neuropathia, valamint a methotrexat hatására visszavezethető májkárosodás. Nem szabad megfeledkezni a kemoterápia kiváltotta másodlagos daganatokról sem.

Összefoglalás

Az újabb célzottabb terápiás lehetőségek ellenére a daganatos betegségek kezelésének továbbra is az egész szervezetre ható kemoterápiás kezelés maradt a sarokköve. A citosztatikumok nem specifikusak, terápiás ablakuk szűk, mellékhatásaik súlyosak lehetnek. Mindent meg kell tenni, hogy a gyógyítható betegségek esetén a betegek megkapják a protokoll szerint előírt dózist, hiszen a legkisebb dóziscsökkentés is ronthatja a beteg gyógyulási esélyét. A szupportív lehetőségek egyre szélesebb skálája áll rendelkezésre a mellékhatások csökkentése céljából. Hatástalan kemoterápia adását viszont kerülni kell,

hiszen ilyenkor a betegeket súlyos mellékhatásoknak tesszük ki anélkül, hogy a túlélésükön javítanánk.

Bíró Krisztina
a szerző cikkei

Küronya Zsófia
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés