hirdetés
hirdetés
2020. március. 30., hétfő - Zalán.
hirdetés

16. Szenior Akadémia: fókuszban a vírus eredetű daganatok

A 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi évének keretében megrendezett szabadelőadás-sorozat, a Szenior Akadémia idei szemeszterének negyedik alkalmán a daganatkeltő vírusokat ismerhették meg jobban az érdeklődők. Dr. Schaff Zsuzsa, a II. Sz. Patológiai Intézet professor emeritája előadásában sorra vette a vírusindukált daganatokat, köztük a hepatitis B és C vírus okozta májgyulladást, a méhnyakrákot okozó humán papilloma vírust (HPV), de kitért a herpeszvírusokra is.

hirdetés

Dr. Schaff Zsuzsa akadémikus, a II. Sz. Patológiai Intézet professor emeritája „A vírus eredetű daganatok” című előadásában kitért rá, hogy a rák egy több tényezős megbetegedés, mely kialakulásában a genetikán túl különböző fizikai, kémiai, virális és bakteriális faktorok is közrejátszanak. Szólt róla, hogy míg a WHO adatai szerint 2002-ben 11 millió volt az új daganatos megbetegedések száma, addig ez 2018-ra már 18 millióra emelkedett. A halálozás is nőtt, 7 millióról 9 millió fölé, a daganattal élők száma pedig 25 millióról 43 millióra változott. A daganatok előfordulását, illetve a halálozást tekintve első helyen a tüdőrák áll – ismertette az adatokat. Hazánkban a férfiaknál leggyakoribb a hörgő-, a bél-, illetve prosztatarák, a nőknél pedig az emlőrák.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Mint arra dr. Schaff Zsuzsa rámutatott, a genetikai mutációk mellett egyéb tényezők is szükségesek a daganat kialakulásához: a biológiai kórokok például a rák 15-20 százalékban játszanak szerepet. A vírus okozta daganatok között említette az elsődleges májrák egyik fő okozóját, a hepatitis B és C vírust. Hozzátette: ezt nem szabad összekeverni a másodlagos, vagyis az áttétes májdaganattal, amit nem vírus okoz. A tünetekről szólva elmondta: először krónikus májgyulladás, majd májzsugor, végül annak talaján 10-20 év alatt májrák alakul ki. A hepatitis B vírus 257 millió embert fertőzött meg idült módon, ez a világ lakosságának 3,5 százaléka – ismertette. Kitért rá, hogy míg régebben ez inkább a vér és különböző vérkészítmények által terjedt, addig ma a szigorú szabályok és az egyszer használatos tűk elterjedésével más úton, például szexuálisan, sérülések során vagy anyától az újszülöttre terjedhet a vírus. Rámutatott, hogy míg a hepatitis B vírus ellen létezik védőoltás és 90 százalékban legyőzhető a fertőzés, addig a hepatitisz C vírus ellen nem létezik vakcina és csak húsz százalék a gyógyulás esélye. Dr. Schaff Zsuzsa felhívta a figyelmet, hogy a hepatitisz C vírus is a májat támadja meg, azonban sokkal lassabban és enyhébb megbetegedéssel – a krónikus hepatitis és cirrhosis lépcsőin át–  éri el a májdaganatot jelentő végpontot. Hozzátette: a krónikus hepatitis C vírusfertőzés sajátossága, hogy májon kívüli megjelenési formái is vannak, amelyek érinthetik a szív- és érrendszert, neurokognitív diszfunkciót, érgyulladást okozhatnak, de érintett lehet a vese is. Ma már a különböző direkt hatású antivirális gyógyszerekkel 90 százalék feletti is lehet a gyógyulás esélye – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért különösen fontos, hogy szűréssel kimutassák a fertőzést. Kormányrendelettel a múlt évtől kötelezően megindult a hepatitis C vírus szűrése az egészségügyi dolgozok körében, melyet valószínűleg további csoportok szűrése fog követni annak érdekében, hogy 2030-ra elérjék a WHO által kitűzött célt, a teljes vírusmentességet – ismertette.

Kitért az elsősorban a méhnyakrák okozójaként ismert humán papilloma (HPV) vírusokra is  A méhnyak kiterjedt szűrése ellenére 1200-1300 körül van az új megbetegedések száma; méhnyakrákban évente közel 400 nő hal meg – világított rá. A HPV vírusnak száznál is több típusa létezik, de ma már elérhető az úgynevezett kilenc komponensű védőoltás, ami a daganatkeltő HPV vírusok csaknem teljes skáláját lefedi és a 12-13 éves lányok körében elérhető védőoltás. Emlékeztetett rá, hogy a férfiaknál is egyre nagyobb arányban szerepel a HPV elsősorban a fejnyaki és a gáttájéki daganatok okozójaként. Szólt róla, hogy a Semmelweis Egyetemen alakult meg korábban az első magyar HPV Centrum. Foglalkozott még a daganatkeltő humán herpesz vírusokkal, melyek a lymphomát valamint Kaposi szarkomát okozhatnak immunszuppresszált egyénekben, közli az egyetem honlapja.

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés