hirdetés
hirdetés

Többet költünk gyógyszerre

Ha csak néhány százalékkal is, de évről évre többet hagy ott a patikában a lakosság, eközben a költségvetés az utóbbi öt évben 30 milliárdot spórolt a gyógyszer-támogatás folyamatos alakítgatásával, írja a Népszava.

hirdetés

Még nincsenek tavalyi adatai a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH), de a minap nyilvánosságra hozott összesítésükből kiderül, hogy az előző öt évben mintegy 154 milliárd forinttal nőttek a lakosság egészségügyi kiadásai és ennek a többletnek a fele gyógyszerköltség voltolvasható a Népszavában. Az IMS-Healt piaci elemző cég a Gyógyszertár című szakmai lapban közölt adatai szerint tavaly 29 milliárd forinttal volt nagyobb a patikák forgalma, mint az előző évi 386 milliárd forint, ám ezt a nagyobb összeget a korábbinál kevesebb doboztért hagyták ott a vevők. Összességében 2016-ban 1,2 millió dobozzal kevesebb gyógyszert értékesítettek a nagykereskedők, viszont ezért 5,5 százalékkal nagyobb bevételhez jutottak. A vényköteles készítményekből 0,2 százalékkal fogyott kevesebb, mint egy évvel korábban, míg a vény nélkül kapható termékekből 1,2 százalékkal vásároltak többet.

A gyógyszerpiac árainak megfékezésére számtalan eszközt vetett be az Orbán-kormány, köztük a vaklicitet. Az eljárással az egészségbiztosító lényegében megversenyeztette az azonos hatóanyagú orvosságok gyártóit és csak a legolcsóbb szer árához szabott támogatást adott mindegyiküknek. Ezzel ugyan csökkent a biztosító gyógyszerköltsége, ám ha a beteg nem a legolcsóbb terméket kapta az orvostól, vagy ragaszkodott a megszokott készítményéhez, akkor a korábbi térítési díj többszörösét fizethette ki. A vaklicit bevezetésekor, 2012–2013-ban csökkent az állami gyógyszerkiadás, aztán 2014 – 2015-ben ismét nőtt.

(forrás: Népszava)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés