hirdetés
hirdetés

A ráció, az érzelmek és társaink hatása

Nincs gyógyszer placebo-, illetve nocebo-hatás nélkül

Az asztalon egy közepes méretű kék tabletta és egy apró piros kapszula hever. Ha mindkettő hatékonyan enyhíti a szorongást, Ön melyiket választaná? És melyiket gondolja jobbnak, ha a vérnyomás csökkentése a cél? Az első esetben a betegek jobban gyógyulnak a kéktől, a piros gyógyszer pedig leviszi a vérnyomást akkor is, ha semmilyen hatóanyagot sem tartalmaz, de a páciens hisz benne. A placebo némelyek szerint egyenesen az orvostudomány kulcskérdése

hirdetés

Placebo nem csak gyógyszer lehet, hanem bármilyen terápiás célú beavatkozás, így műtét is, vagy orvosi eszköz, például ultrahang-berendezés, elektróda – mondja Bárdos György pszichofiziológus. A szó a Bibliából, a Zsoltárok könyvéből származik: „Placebo Domino in regione vivorum”, „Az Úr kedvében fogok járni/tetszeni fogok az Úrnak az élet földjén”.

Arthur és Elaine Shapiro neves „placebológusok” definíciója szerint a placebo olyan terápiás beavatkozás vagy annak egy része, amelyet egy betegség gyógyítására vagy egy tünet enyhítésére alkalmaznak annak teljes vagy részleges tudatában, hogy specifikus hatást nem fejt ki a kezelt állapotra. Azaz placebohatás akkor is létrejöhet, ha a kezelést végzőnek nincs ilyen szándéka – szögezi le Bárdos György, akinek kutatócsoportja – PlaceBio – végzi e témában a legteljesebb magyarországi kutatásokat az ELTE-n. A Shapiro-szerzőpáros könyve (The Powerful Placebo: From Ancient Priest to Modern Physician) szerint a modern gyógyászat kialakulásáig az orvosi eljárások valójában mind a placebo-hatás miatt működtek. Bár ezt a megállapítást a New England Journal of Medicine könyvkritikusa, Luois Lasagna túlzásnak ítéli – szerinte több, évezredeken keresztül használt növényi szer, így például az ópium, a rezerpin, a digitálisz, a kuráre kiállja a tudományosság próbáját –, több hazai szakember is egyet ért vele. 

Milyen a jó placebo?

A meleg színű tabletták – piros, narancs – jobbak stimulánsként, a hideg színűek – kék, zöld – depresszánsként. Ha a rendelés szabálytalan (pl. reggel 3, délben 1, este 2) az sokkal hatásosabb, mint a szokványos 3x1.

A nagyobb méretű kapszulák jobbak a kicsiknél, két tabletta hatékonyabb, mint egy, az injekció placebóbb a tablettánál. A márkás és drága készítmények „erősebbek”. A jó placebót lelkes, támogató orvos adja: ha a doktor metakommunikációs jelzései is azt az üzenetet közvetítik, hogy a kezelés hatásos, az 20 százalékkal dobja meg a reagálók arányát. „A placebo-hatást a klinikai gyakorlatban mint kapcsolat-indikátort is használhatjuk”, írja Süle Ferenc.

A jó orvos–beteg viszony a leghatékonyabb „tetszést kiváltó” tényező. Az a placebo igazán markáns hatású, amelyik erősen ingerli az érzékszerveket, ezért találták ki az aktív placebót: az adott betegséget tekintve inaktív, de bizonyos mellékhatást produkáló szereket, pl. atropint adnak placebóként. Ha a beteg érzékeli a mellékhatást, feltételezi – és produkálja – a hatást is. Bárdos György munkacsoportja a teljes gyógyszerhatást is kutatja, megállapították, hogy a gyógyszer perceptuális tulajdonságai nagyon fontosak az együttműködésben és a terápiában való bennmaradásban; az emberek több mellékhatást várnak a színes, mint a fehér tablettáktól. A betegtájékoztatók szuggesztivitása is fontos: a PlaceBio vizsgálatai szerint ez utóbbi területen az alternatív termékek jobban teljesítenek, tájékoztatóik több hatás- és tünetleírást tartalmaznak.

Bánki M. Csaba így kezdi a Magyar Neuro-pszichofarmakológiai Egyesület placebo-konferenciájára írt vitaanyagát: „Helytállónak tűnik az a kissé sarkos megfogalmazás, hogy a gyógyítás története az elmúlt másfél évszázadot leszámítva a placebo-kezelések története. Annál meglepőbb, hogy a placebo-hatás tudományosnak nevezhető vizsgálata csak alig néhány évtizedes, és a kérdés jelentőségét a legtöbb orvosi szakma ma is messze alulbecsüli.” A pszichiáter szerint a placebo-hatás a jövő nagy kérdése, a szervezet öngyógyító élettani apparátusának megértése alig belátható távlatokat nyitna, azonban a mai, természettudományos orvosi gondolkodás tagadni igyekszik minden kontinuitást évezredes mágikus múltjával. „A placebo nem csak analgesiát, hanem szerteágazó hatások sokaságát képes előidézni – folytatja Bánki M. Csaba a Psychiatria Hungarica című folyóiratban megjelent vitaanyagban –, talán éppen ez a nemspecifikus jelleg a placebo-hatás egyik fő karakterisztikuma, amelyhez ebben a tekintetben csak a stressz-fogalom hasonlítható.”

Nocebo: ártani fogok

Egy nemspecifikus szernek nem csak pozitív, de káros hatása is lehet: ha valaki kapott már például ópiát tartalmú fájdalomcsillapítót, és azt hiszi, hogy újra azt kap, gátlódhat a légzése (Benedetti, Pain). Ha a páciens bizalmatlan egy kezelés iránt, annak hatására tünetei rosszabbodhatnak, egy szer elhagyása pedig megvonást eredményezhet: posztmenopauzális hormonpótlás után a korábban hormont szedők kétharmada, a placebót kapók 40 százaléka számolt be ilyen tünetekről (Ockene, JAMA).

Bárdos György fontosnak tartja körülhatárolni a placebo fogalom jelentését: „Gyakran vélik úgy, hogy a hipnózis placebohatáson alapul. Kimutatták azonban, hogy a hipnotikus hatásoknál más idegpályák működnek. A placebohatásban inkább a szuggesztibilitás, a hipnózisban a szuszceptibilitás játssza a fő szerepet.” Viszont a szuggesztibilitás és a szuszceptibilitás egyaránt nő bizonyos élethelyzetekben – pl. terhesség – és megbetegedés esetén, ami komoly lehetőséget ad az orvosnak. Az általános népesség egyharmada placebo-érzékeny, egyes betegségekben 60 százalékos is lehet az arány (Bárdos György, Köteles Ferenc: Nil nocere? A nocebo jelenség; Pszichológia).

Hogyan hat?

Többféle, egymást kiegészítő elmélet igyekszik magyarázni a placebo-hatást. Fontos a kondicionálás szerepe: ha a kísérleti állatnak rendszeresen cukros vízben adnak emetikumot vagy immunszuppresszánst, később a cukros víz önmagában is kiváltja a hányást, illetve gátolja az immunrendszert. Sok egyéb mellett a szérum vas-szintje, az inzulinszekréció és az oxidatív DNS-károsodás is kondicionálható. „Egy új, azelőtt sem módszerében, sem hatóanyagában nem ismert gyógyszer az alkalmazás első időszakában elérheti a kívánt hatást, majd hatékonysága csökken. Ez állatokban nem érhető el, valami jellegzetesen emberi mechanizmust kell tehát feltételeznünk a háttérben: ez az elvárás.” – mondja Bárdos György.

A placebóhoz is hozzászokik a beteg, azonban az adag növelése (hacsak nem kíséri ilyen irányú szuggesztió is) nem állítja vissza az eredeti hatást. A csökkenés kivédhető, ha a folyamatos kezelés során csak időnként adunk placebót, ezáltal a valódi farmakológiai hatás is érvényesül, de csak akkor, ha a beteg számára ez nem tudatosul, és véletlenszerűen következik be, hogy melyiket kapja. Ha megmondjuk a betegnek, hogy placebót kapott, a hatás azonnal megszűnik. Az elvárások erejét az is mutatja, hogy a fájdalomcsillapítók és a szorongásoldók sokkal kevésbé hatnak, ha a beteg nem tudja, hogy ilyen szert kapott. Alzheimer-kórban nem hat a placebo, valószínűleg azért, mert károsodott az elvárásokért felelős agyterület, a prefrontális cortex (Benedetti).

Közreműködő tényező a motiváció is: ha a beteg meg akar gyógyulni, kiélesedik a testérzékelése, a tüneteit máshogy értelmezi és viselkedése is módosul; jobban hat rá a placebo és jobban gyógyul (Geers, Journal of Behavioral Medicine). Ezzel ellentétben, ha egy betegben az a meggyőződés él, hogy bűnei miatt van a betegsége, és tulajdonképpen vezekelnie kellene, minden gyógyszer nocebóvá válik, és szenvedésteljes „mellékhatások” jelentkeznek nála – magyarázza Süle Ferenc pszichoanalitikus a már említett vitaanyagban. Azaz a páciens világképe, a kultúra, amiben él, szintén befolyásolja a placebo-hatás megjelenését: a gyomorfekélyes brazilok kevésbé gyógyulnak placebó hatására, mint az észak-európaiak, az ulcus Németországban kezelhető a leghatékonyabban aspecifikus szerrel, a német hipertóniások azonban mindenki másnál kevésbé placebo-responderek (//Park//, General Psychiatry).

A teljes gyógyszerhatás létrehozásáért tehát a farmakológiai összetevőn kívül mindig számos más tényező is felelős, nincs gyógyszer placebo-, illetve nocebo-hatás nélkül. A gyógyszer sajátosságai (íz, alak, szín, név), a gyógyszerszedő tulajdonságai (kor, műveltségi szint, személyiség, szocio-kulturális háttér, betegségtörténet, tapasztalatok), a gyógyszert felíró tulajdonságai (kor, személyiség, attitűd, státusz, tekintély), valamint a helyzet, amiben a gyógyszert felírták (rendelő, osztály, laboratórium, szociális esemény) egyaránt számít. Ezért törekednek gyógyító környezet (healing environment) kialakítására az egészségmegőrző kórházak mozgalom tagjai: a ’80-as évek óta a kórházépületek tervezésekor és a szervezeti kultúra kialakításakor figyelembe veszik a kórházi stressz csökkentésének lehetőségeit, pl. a műtőket és a büfét nem egymás közelébe helyezik, az ambulanciákon nem viselnek fehér köpenyt.

Valóság nem létezik

A placebó – és minden gyógyszer – hatásában fontos tényező az is, hogy a beteg meg akar felelni a szülőfigurát alakító orvos elvárásainak. A Pygmalion-effektus működésének modern tanulmányozása során is azt találták (Rosenthal), hogy jobban teljesít a diák pusztán attól, ha a tanára ezt feltételezi. A felettesek elvárásait az emberek könnyen magukévá teszik – ez az önbeteljesítő jóslat egyik formája, ahogy az optimista beállítottság is felfogható annak: a pesszimisták immunrendszere alulműködik.

Bányai Éva pszichológus is hangsúlyozza az orvos és a kezelőszemélyzet pozitív vagy negatív hozzáállásának szerepét: „a kritikus élethelyzetbe, így szuggesztióra fogékony állapotba került betegeknek pozitív szuggesztiókat kell adni. Vészhelyzetben az ember tudatállapota módosul, bármi, amit mondanak neki, mélyen beivódik az agyába, majd a szervezete aszerint működik. Ha baleset ér bennünket, önszuggesztióval arra érdemes törekednünk, hogy megnyugtassuk magunkat, és a sérülés gyors gyógyulásáról szőtt gondolatok járjanak a fejünkben. Ekkor a gyógyulás valóban gyorsabb lesz.”

Nincs a megfigyelőtől független külső valóság, ezt nem csak a kvantumfizika mutatja meg, de fMRI-vel is látható: a többiek által ránk gyakorolt nyomás módosítja a tudatállapotunkat. Gregory Berns neurológus kísérletében az alanyoknak három vonalról kellett eldönteniük, melyik a hosszabb, miközben beépített emberek időnként helytelenül válaszoltak előttük. Az eredmény: négyből három ember legalább egyszer az előtte elhangzó helytelen válasszal értett egyet, illetve négy emberből egy a válaszai felében követte a társai által sugalmazott helytelen választ.

Mindeközben agyuk látásért felelős tarkótáji területe volt aktív, a tudatosságért, a tervezésért és a magasabb rendű gondolkodásért felelős homloktáji területek pedig passzívak maradtak. Azaz a helytelenül válaszoló kísérleti alanyok nem hazudtak, tényleg másként látták a valóságot. A látás annyit jelent – magyarázza az eredményeket a kísérletvezető –, hogy elhisszük, amit a csoportunk hisz. Antonio Damasio neurológus ezt így kommentálja: Descartes tévedett, viselkedésünket a racionális gondolkodás csak részben befolyásolja, abban ugyanolyan fontos szerepet játszanak az érzelmek és a szociális kontextus is.

Test-lélek interface

Ma már értjük a mechanizmusát annak, ahogy egy elképzelés, egy érzés vagy egy kapcsolat megváltoztatja a fiziológia működését. „A test és a lélek megkülönböztetése nem jogos, funkcionálisan nincs alapja, ez egy dolog két aspektusa. Más kérdés, hogy mit és hogyan vizsgálok, a kutatómunkában segít a megkülönböztetés, mást nézek a fiziológia, és mást a pszichológia szintjén, de ez nem az élet. A vizsgálat után integrálni kell az eredményeket” – mondja Bárdos György.

A pszicho-neuroimmunológia és a pszicho-neuroendokrinológia tudományágak ilyen integrátorok, a mentális folyamatok és az egészség közötti kapcsolatot vizsgálják. Az első kísérletet, amely aztán a pszichoendo-neuroimmunológia (PENI) létrejöttéhez vezetett, 1975-ben végezte Robert Ader and Nicholas Cohen. Az eredmény feltárta az immunrendszer már említett kondicionálhatóságát: az immunszuppresszáns elhagyása után az édes íz önmagában is kiváltotta az immunrendszer gátlását.

Candace Pert 1985-ben felfedezte, hogy a neuropeptidek és a neurotranszmitterek az agy és az immunrendszer sejtjein egyaránt hatnak (felfedezte ezek receptorait az immunsejteken). Ezáltal bebizonyosodott, hogy az agy és az immunrendszer egységes, integrált védekező rendszert alkot, és kiderült, milyen mechanizmusok révén befolyásolják az érzelmek a gyógyulást. A gyulladásos citokinek például direkt agyi hatással bírnak, a makrofágokon kívül a hipotalamuszban is termelődnek, kialakítják a betegség-magatartást (láz, hiperalgézia, anorexia, aluszékonyság, letargia, depresszió). Az is elképzelhető, hogy a depresszió szisztémás gyulladás (infekció, autoimmun betegség, rák, stressz) következménye, az antidepresszánsok pedig valójában gyulladásos citokineket gátló hatásuknál fogva működnek (Dantzer, Nature Neuroscience). A depresszión kívül több más betegségben is fokozott ezen citokinek termelődése, ami közrejátszhat a gyógyszerekre adott alacsonyabb terápiás válasz létrejöttében. Lehetséges, hogy gyulladásgátlással kombinálva sok gyógyszer hatásfoka megnő. Az már ma is biztos, hogy a relaxációval, autogén tréninggel megnyugtatott immun- és idegrendszer gyorsabb gyógyulást biztosít, és a pozitív emocionális élmények felturbózzák a védekező rendszert. Ősi kollégáink, a sámánok is így gyógyíthattak: a rituálék hatására létrejövő misztikus élmény óriási pozitív érzelmi töltést adott (Roberts)

Placebó-kontroll: időszerű a reform

A klinikai gyógyszervizsgálatok múlt század közepén történt bevezetése irányította a modern gyógyászat figyelmét a placebó-hatásra, mert az nagyon megnehezíti az új eljárások értékelését. Mint Buda Béla írja: „a nagyszabású klinikai próbákkal igazolt hatások, amelyekkel egy-egy gyógyszer megjelenik, ritkán időtállóak. Pár éven belül a legtöbb készítményről kiderül, hogy sokkal kevesebbet ér, mint amennyit az első nagy klinikai kipróbálások állítottak róla. Minden gyógyszernek megvan a maga szubjektív, illetve pszichoszociális ’felezési ideje’, amikor alábbhagy az ’eredeti’ közlemények, a ’legújabb tudományos irodalom’ és a sürgölődő gyógyszergyári ügynökök szuggesztív hatása az orvosban” (Psychiatria Hungarica).

Az első vakpróbát Macht végezte 1916-ban, amikor morfin fájdalomcsillapító hatását hasonlította össze sóoldatéval. Ekkor még csak a beteg nem tudta, melyik szert kapja, majd az orvos elvárásainak hatását kiszűrendő bevezették a kettős vak próbát, a placebó beteg általi lelepleződését elkerülendő az aktív placebót. Vizsgálni kellene azt is, mennyire tudják fenntartani a próba „vakságát”; ez általában kevéssé sikerül: végül a kezelőszemélyzet 71 százalékos biztonsággal meg tudja mondani, ki kapott placebót (Shapiro).

Egy tavalyi NewScientist-cikk megállapításai szerint a placebó-hatás aláássa az evidencia alapú orvoslást. Benedetti eredményei szerint ugyanis sok gyógyszer csak a placebó-hatást erősíti fel; sőt ha a beteg nem tud arról, hogy például diazepamot kapott, az nem is hatékony a műtét utáni szorongáscsillapításban. Ezért meg kell reformálni a placebó-kontrollált vizsgálatok módszertanát – mondja. A metodikai nehézségeket Bitter István és Vitrai József már másfél évtizede megemlítette Placebo: az orvostudomány kulcskérdése című írásában: „minél szigorúbb követelményeket alkalmaznak a vizsgálatokra, annál kisebb hatást tudnak egy adott terápia specifikus hatásának tulajdonítani”.

Kovács József megállapítása szerint (Lege Artis Medicinae) a hazai általános szabályozás nem segít a kutatók számára a placebokontrollált kutatások feltételeinek megfogalmazásában, ezért módosításra és kiegészítésre szorul. A bioetikus hozzáteszi: az EMEA (Orvosi Termékeket Értékelő Európai Hivatal/European Agency for the Evaluation of Medicinal Products) bírálja a Helsinki Deklarációt, amely hatásos kezelés létezése esetén tiltja a placebokontrollt. A hivatal szerint ugyanis a placebo alkalmazása tudományos okokból elkerülhetetlen. Legsürgetőbb a reform igénye a gyerekgyógyászatban használt szerek klinikai vizsgálatában. Sok szert csak felnőtteken teszteltek, és az egyszerű, testsúlyra kalkulált dózisszámítás nem veszi figyelembe, hogy a gyerekeknek más a metabolizmusa és fogékonyabbak a placebó-hatásra – írja Michael Brooks a PlosMedicine-ben.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: PharmaOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés