hirdetés
hirdetés

Négymilliót érnek a legjobb ötletek

Ismét várják a pályázatokat a Richter Anna díjra, amelynek beharangozóján az is kiderült, a Richter a jövőben is figyelemmel kíséri a győztes projekteket, amelyek között van olyan is, amellyel hosszabb távon is együttműködnének.

hirdetés

Öt projekt, öt nyertes csapat, öt kisfilm – a tavalyi Richter Anna díj győztes pályázatainak bemutatásával immár második alkalommal nyitották ki a lehetőséget a maximum ötfős csapatok előtt, akik az egészségügy és oktatás fejlesztéséhez hozzájáruló innovatív ötleteik megvalósításához négymillió forintos támogatást nyerhetnek. Orvosnők, egészségügyi szakdolgozó nők, gyógyszerésznők és tanárnők, illetve az általuk képviselt csapatok november 24-éig nyújthatják be a pályamunkákat, amelyek közül egy közönségdíjast is jutalmaznak majd. Mintegy kedvcsinálóként a Richter egy-egy kisfilmben is bemutatta a 2018-19-es pályázat győztes programjait azon a csütörtöki sajtóeseményen, ahol meghirdették az ez évi pályázat megnyitását.

Mi jól vagyunk! És te hogy vagy? – ezzel a címmel pályázott tavaly az onkológiai intézet szemléletformáló projektje, amely az emlőrák prevencióval kapcsolatban kívánja fókuszba helyezni az egészségmegőrzést, az életörömöt, a szűréseken való részvétel fontosságát. A csapatot vezető prof. dr. Dank Magdolna a csütörtöki sajtóeseményen azt emelte ki, pácienseik sokszor előrehaladott betegséggel érkeznek az intézménybe, ezért fontos felhívni a figyelmet a szűrésre, a korai felismerésre. Sokan félnek a vizsgálatoktól, vagy a betegséggel való szembesüléstől, amelyre ráerősítenek a tévhitek a mammográfia fájdalmairól és mellékhatásairól. A szakemberekből álló csapat – amelynek tagjai prof. dr. Kulka Janina, dr. Tamás Judit, dr. Tóth Mónika és Désfalvi Judit – olyan pozitív hangvételű, széles körben terjeszthető, könnyen hozzáférhető, információkkal teli filmet szeretne megalkotni és közkinccsé tenni, ami hitelesen tájékoztat a betegségről, annak lefolyásáról, kezelési módjairól.

Tízből csupán öten viszik vissza a gyógyszertárba a lejárt szavatosságú készítményeket, a lakosság 25 százaléka a kukába dobja a már nem használható gyógyszereket. Emiatt gondolta úgy a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének fiatal tagjaiból verbuvált háromfős csapat – dr. Kulcsár Nikolett,
dr. Kocsis Janka
és Sellei Ábel –, hogy SzeddViddVédd című edukációs kampányukhoz kértek támogatást. A négymillió forintból piackutatást végeztek, „visszavivős napot”, és iskolai programokat szerveztek, a gyógyszertárakkal együttműködve igyekeztek bővíteni a tudatos gyógyszerhasználók körét. Kulcsár Nikolett csapatvezető azt is elmondta, a gyógyszerek visszagyűjtése környezetvédelmi szempontból is nagyon fontos.

Évente 140 ezer gyerekkel találkozik a Bethesda Kórház ötszáz fős szakdolgozói csapata. Közülük öten arra vállalkoztak, hogy egy 12 részes, Főszerepben a hétköznapi hősök! című „mini sorozatukban” mutatják be különböző osztályaik tevékenységét, ezzel is növelve a kollégák önbecsülését, hogy tudják, hálásak nekik odaadó munkájukért. A kisfilmek nemcsak a dolgozóknak, hanem a szülőknek is szólnak, hogy tudják, mire számíthatnak ha a gyermeküknek esetleg kórházi kezelésre lesz szükségük. A Bethesda pályázatának vezetője Kemenesiné Lakatos Eszter, tagjai dr. Ternai Zita, Maucháné Ligeti Nóra, és Nyergesné Závodi Edit, akiket a csapat ötödik tagja, dr. Tamásné Bese Nóra képviselt a csütörtöki sajtóeseményen. Elmondta, bár a forgatásokkal okoztak némi felfordulást a kórházban, de a szakdolgozóik hálásak voltak azért, hogy végre rájuk is irányul a figyelem.

Richter Annáról nevezték el azt az ingyenesen látogatható tanösvényt és mezítlábas parkot, amelyet a négymillió forintos díjból hozott létre a pedagógusnő kategória győztese, Kocsisné Birkás Edit és csapata, Fábri Eufrozina, Oroián Erzsébet, Husanyicáné Érsek Enikő, valamint Kovács Eszter. A lőrinci Egri SZC Március 15. Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárai által megálmodott, fahánccsal, kaviccsal, fenyőtobozzal feltöltött, csodálatos természeti környezetben kanyargó ösvény nemcsak a „tündéreket kereső” gyerekek nyújtanak múlhatatlan élményt, hanem a pedagógiai ágazati képzésben részesülő dajkáknak is jó gyakorlatot jelent a kicsik vezetése a Nógrád megyei községben elterülő mezítlábas parkban.

A világon egyedülálló módon a kreativitást és a közös élményt vegyíti a családterápiával a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban kialakított Terápiás szabaduló szoba, amelynek kialakítására Németh Laura pszichológus vezetésével pályázott dr. Kollárovics Nóra, Ács Adrienn, Papp Bence és Kollár Kristóf – kivívva a közönség különdíját. A „szabadulás” terápiás kiegészítő módszer, amelynek keretében specifikus, személyre szabott feladatokkal készülnek a családoknak, a „játékot” másfél órás megbeszélés követi, ahol megbeszélik a szülőkkel a tapasztalatokat – számolt be a csapatkapitány. A terápiás foglalkozások mellett a szabaduló szoba csoportfoglalkozásoknak is teret ad majd, játékosan hatékonnyá téve a gyermekek gyógyulását.

Tavaly kétszáz, nagyon színvonalas munka érkezett a Richter Anna díjra, a Richter kommunikációs igazgatója szerint biztosan lesznek közülük, akik idén újra pályáznak majd. Amellett, hogy a támogatással továbbra is a két, legnagyobb forráshiánnyal küszködő területet, az egészségügyet és az oktatást szeretnék támogatni, a győztes projekteket továbbra is figyelemmel kísérik majd – mondta a PharmaOnline-nak Beke Zsuzsa, hozzátéve, hogy „a Richter szívéhez legközelebb álló” gyógyszerészi kategória nyertesét a későbbiekben is tudják segíteni a tovább lépésben.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: PharmaOnline )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés