hirdetés
hirdetés
2022. június. 29., szerda - Péter, Pál.
hirdetés

Több mint félmillió koronavírus-teszttel segítünk három térségbeli országot

Moldovának 455 ezer, Észak-Macedóniának 72 ezer, míg Montenegrónak 30 ezer antigén gyorstesztet küld Magyarország, így támogatva a három állam védekezését a koronavírussal szemben, jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború, a régiót érő rendkívül súlyos biztonsági kihívások miatt az elmúlt időszakban jóval kevesebb szó esett a világjárványról, noha az még nem ért véget, ezért továbbra is különös figyelmet kell fordítani az egészségügyi védekezésre.

Magyarország az utóbbi másfél-két évben is sokat segített más országoknak különböző eszközökkel, például oltóanyagokkal és maszkokkal, szombaton pedig több mint félmillió vírustesztet szállítanak le a két nyugat-balkáni államnak és Moldovának, közölte. Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Ukrajnával szintén szomszédos Moldova Magyarország stratégiai partnere, amely nehéz helyzetben van jelenleg, mivel az ukrajnai háború kitörése óta több százezer menekült érkezett az országba.

"Márpedig a menekültek tesztelése komoly erőfeszítéseket igényel, ezért hazánk valamelyest enyhíteni próbálja a helyi egészségügyi rendszerre háruló nyomást." A miniszter hozzátette, hogy a háború súlyos kockázatot és komoly terheket jelent az Ukrajnával szomszédos országokra, Magyarországra is már közel 700 ezer ember érkezett az utóbbi hónapokban. "Moldován is nagy nyomás van, átérezzük ezt a helyzetet, ezért is segítünk", fogalmazott.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés