hirdetés
hirdetés

Egyelőre rosszul vizsgázik az EESZT

A patikák rémálma az új e-egészségügy rendszere a Magyar Nemzet beszámolója szerint, a MedicalOnline azt írja, két napra leállt a rendszer, amelyet csütörtökön újraindítottak.

hirdetés

Noha a háziorvosi rendeléseken a betegek többsége nem érzékeli a problémát, nem így van ez a patikákban, amikor a páciensek megpróbálják kiváltani gyógyszereiket. Ilyenkor ugyanis komoly fennakadást okoz a rendszer működésképtelensége.

A Magyar Nemzetnek egy neve elhallgatását kérő patikus arról beszélt: napok óta be sem engedi őket a rendszer, és „kizárólag a baj van vele”. Előfordul, hogy inkább az eddig megszokott módon adják ki a recepteket, és nem is használják az eeszt-t. Amikor ugyanis egyáltalán be tudtak jelentkezni, egy percig is eltartott egyetlen recept bevitele. Így volt olyan páciens, aki 20-30 percet is kénytelen volt a gyógyszertárban tölteni, míg az összes vényt beolvasták és kiadták a gyógyszereket. A sor emiatt rendszeresen óriásira duzzadt – tette hozzá. – Eddig semmi gond nem volt sem a szoftverrel, sem az internettel, most, amint belépünk az eesztbe, elképesztően lassú lesz minden. Ráadásul egyik nap be tudunk lépni, másik nap nem, ez is változó – mondta a gyógyszerész.

Hogy egyes rendelőkben és a patikákban még nem használják az eeszt-t, most még nem probléma, december 15-ig ugyanis türelmi időszak van, addig nem kötelező. Azt csak remélik az érintettek, hogy addigra sikerül minden nehézséget megoldani.

Mindeközben a MedicalOnline azt írja, nem sikerült az EESZT indulás utáni finomhangolása, ami fennakadásokat okozott a rendszer működésében az elmúlt napokban. Bár az ágazati szereplők számára szeptemberben megnyílt a csatlakozás lehetősége a közös térhez, azonban a folyamat végén, november első napjaiban olyan mértékben megnőtt a felhőalapú kommunikációs felület terhelése, amit már nem tudott feldolgozni a rendszer – magyarázta Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) kialakításáért és fenntartásáért felelős főosztályvezetője az IME egészségügyi szaklap csütörtöki konferenciáján. A lap azt is megtudta, hogy sem a betegellátóknak, sem a gyógyszerészeknek nem lesz különösebb teendője a kétnapos leállás idején keletkezett adatokkal, ugyanis amint újra csatlakozni tudnak az EESZT-hez, azok maguktól betöltődnek az EESZT-be, a felhasználóktól legfeljebb egy jóváhagyást kér a beolvasásra a rendszer.

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés