hirdetés
hirdetés
2020. szeptember. 30., szerda - Jeromos.
hirdetés

A szeptember 5-ei küldöttközgyűlésről

A Magyar Gyógyszerészi Kamara 2020. évi első küldöttközgyűlését – a járványhelyzet miatti biztonsági intézkedések szigorú betartásával – a budapesti Lurdy Házban tartotta szeptember 5-én.

hirdetés

Az első napirendi pont az elnöki beszámoló volt. Ennek keretei között dr. Hankó Zoltán tájékoztatott arról, hogy prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztert is meghívta az összejövetelre, aki szombati kormányzati feladatai miatt személyesen nem tud részt venni, azonban video-üzenetben köszönti a gyógyszerészeket. A levetített video-üzenetben prof. dr. Kásler Miklós a történelmi hagyományok említése mellett szólt arról, hogy a magyar gyógyszerészet mindig lépést tartott az adott kor tudományával, és a betegeknek, rászorulóknak mindig megadta azt a gyógyszeres és lelki segítséget, amelyre szükség volt. Mint elmondta, a „gyógyszerészek helytállása nélkül a világjárvány első szakaszát Magyarországon nem kezelhettük volna eredményesen. Mindenki szembesült azzal, hogy az Önök hozzáállása és az Önök szakértelme kivételes.” A miniszter szólt a kormány és a kamara együttműködéséről, ami „mindig sikeres volt és a kormány mindig hangsúlyt fektetett arra, hogy ez az együttműködés fenntartható és tovább fejleszthető legyen”.

Ez után a kamarai elnök az előző küldöttközgyűlés óta eltelt időszakról számolt be. Kiemelten foglalkozott a járvány által kiváltott történésekkel, a „kereskedés vagy egészségügy” témakörével, az OGYÉI-vel és az EMMI-vel való kapcsolattal, valamint a kamarai ügyekkel. A beszámolót az elnök tartózkodásával, ellenszavazat nélkül fogadta el a küldöttközgyűlés.

Az elnöki beszámolót később teljes terjedelmében közlik a kamara honlapján.

Az Országos Választási Bizottság tagjává dr. Ferdinandy Csillát, az Országos Etikai Bizottság tagjává  dr. Fenyvesi Ferencet, dr. Bodor Ádont és dr. Németh Timeát, az Országos Felügyelő Bizottság tagjává dr. Lőrik Marcellt és dr. Kóró Andrást, míg az Ifjúsági Állandó Bizottság elnökévé dr. Szilvay Andrást választották a küldöttek.

A teljes beszámoló az mgyk.hu-n

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés